Gaz_vendegszoba

Vendégszoba

A huszadik század harmincas éveitől Tihanyban is jellemzőnek számított, hogy a helyi családok parasztházaik egy-egy szobáját kiadták a nyaralni vágyóknak. Az egyre inkább kibontakozó turizmusban tehát a jövedelemszerzés lehetőségét fedezte fel a balatoni őslakosság. Mindez közvetve, vagy közvetlenül a lakáskultúra fejlődéséhez vezetett. A tornácból kialakított kisszoba berendezésével nem csak ezt kívánjuk megidézni, hanem egyúttal arra is fel kívánjuk hívni a figyelmet, hogy Tihanyt előszeretettel látogatták a néprajzkutatók. Bár az itt látható enteriőr nem kötődik konkrét személyhez, inkább jelképes, de a kutatók közül a korban Viski Károly neve kívánkozik az élre, aki a halászat témájában folytatott „mélyre fúró” kutatásokat, akár már egyetemi hallgatóévei alatt is, barátnőjével töltött tihanyi nyaralása során.




Gunda Béla néprajzkutató (rövidnadrágban) és társai Balaton-felvidéki gyűjtőútjukon. A fénykép a szomszédos Örvényes határában készült. Laczkó Dezső Múzeum, Forrásértékű fényképek. 8295. 1954.

Shopping Basket