A halászcéhház lakószobájának berendezése egyfelől a tihanyi halászélet egy fontos epizódját idézi, másrészt a 19. századi lakáskultúrába nyújt betekintést.

Képzeljük el, hogy egy decemberi kora estén a tihanyi halászcéhek, vagy amint azt helyben nevezték, a kompániák első emberei a disznósi céh vezetőjének házában összegyűlnek, hogy az igazságosság jegyében a véletlenre bízva sorsolják ki egymás között, ki melyik vonyót, azaz halászóhelyet „húzhatja le” hálójával. A jég alatti halászat esetében azt, hogy melyik kompánia melyik vonyót halászhatja, kivétel nélkül e módszerrel, a „cédulázással” döntötték el. A nádszálakba felírták az egyes vonyók neveit, úgy, hogy jusson a jobb és rosszabb helyekből is mindenkinek. Ez az ősi nyílhúzásra emlékeztető metódus kizárólag a jég alatti halászatra vonatkozott, a híg vízen az a céh halászhatott, amelyik előbb odaért.

A szoba berendezése a 19. századi tihanyi lakószobák hangulatába repít minket. A bútorzat minden darabja falusi asztalosmesterek munkáját dicséri. A szoba berendezése a klasszikus, ún. sarkos mintát követi. Az ágyak e korban még nem egymás mellett, hanem egyvégtében voltak. A ruhák és lakástextilek elfértek a néhány, hozományul kapott festett ládában. Tihany vegyes felekezetű községnek számított, ugyanis a római katolikusok mellett református népessége is volt. A szoba dísztárgyai ezt a felekezeti kettősséget – ami vélhetően a disznósi céhre is jellemző volt – tükrözi.